Samsung gyorstöltés kikapcsolása lépésről lépésre

Szerző: drDROID

Ahhoz, hogy az egyre nagyobb kijelzővel ellátott telefonokat legalább egy egész napig aktívan tudjuk használni, egyre nagyobb kapacitású akkumulátorokra is szükség volt, amelyek teljes feltöltése természetesen elég sok időt vesz igénybe. A töltési idő csökkentésére hozták létre a gyorstöltés funkciót, ami nem meglepő módon a legtöbb felhasználó egyik kedvenc szolgáltatása lett. Azonban vannak helyzetek, amikor jobb a gyorstöltést kikapcsolni.

Mikor lehet szükségünk a gyorstöltés kikapcsolására?

A gyorstöltés során, ahogy a neve is mutatja, egységnyi idő alatt jóval több energiát juttatunk a telefonunk akkumulátorába mint a normál töltővel, ami a készülékünk fokozott melegedését okozza. Normál körülmények között ennek nem érezzük hátrányát, azonban például nyáron, a tűzforró autónkban ez könnyedén a készülékünk túlmelegedéséhez vezethet. Az ilyen helyzetekben érdemes a gyorstöltést kikapcsolnunk.

Samsung gyorstöltés kikapcsolása útmutató

Az alábbiakban a kikapcsolás lépéseit egy Samsung A8 2018-as telefonunk mutatjuk be. Modellenként előfordulhat, hogy a menüpontok kismértékben ettől eltérnek.

Samsung gyorstöltés kikapcsolás
Samsung gyorstöltés kikapcsolás
  • Nyissuk meg a telefonunk Beállítások menüjét, majd válasszuk az Eszközkarbantartó sort.
  • Érintsük meg az Akkumulátor ikonját.
  • Az Akkumulátor oldalon érintsük meg a jobb felső sarokban a menü ikont, majd a lenyíló menüben válasszuk a Beállítások menüpontot.
  • Görgessünk lefelé, majd az oldal alján érintsük meg a Kábeles gyorstöltés sor mellett a kapcsolót a gyorstöltés kikapcsolásához.

Ezek is érdekelhetnek: