Samsung Galaxy Note 8.0 akkumulátor csere útmutató

Szerző: drDROID

A tableteknek jóval nagyobb a kijelzőjük, mint egy átlagos telefonnak, amely természetesen azt is jelenti, hogy sokkal több energiára van szükségük a működéshez. Ha a tabletünk nem kapcsol be, akkor elég valószínű, hogy lemerült az akkumulátora, vagyis ideje töltőre csatlakoztatnunk. A nagyobb akkumulátor töltéséhez nagyobb áramerősség szükséges, így feltétlenül a tabletünk gyári, hálózati töltőjét használjuk, mert például a számítógépünk USB csatlakozóján keresztül valószínűleg soha nem fog rendesen feltöltődni.

A töltő csatlakoztatását követően a kijelzőn meg kell jelennie egy töltést jelző animációnak. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az órákig tartó töltés után sem emelkedik az akkumulátorunk töltöttségi szintje, akkor próbáljunk ki egy másik töltőt. Fontos, hogy ellenőrizzük a töltőn feltüntetett adatokat és csak ugyanilyen töltővel próbálkozzunk. Megfelelő töltés esetén a jobb felső sarokban az akkumulátor ikon közepén egy villám fog megjelenni.

Hibás micro USB port

Amennyiben a kijelző jobb felső sarkában nem jelenik meg a töltést jelző ikon, hiába csatlakoztatunk több, különböző töltőt is,  akkor valószínű, hogy a telefonunk micro USB portja hibásodott meg.

Hibás akkumulátor jelei

Nagyon valószínű, hogy az akkumulátor hibásodott meg, ha a tabletünk azonnal kikapcsol, amennyiben lecsatlakoztatjuk a töltőt. Fontos, hogy a töltést ilyenkor is kell jeleznie a tabletünknek, de azt tapasztaljuk, hiába töltjük, mégsem töltődik. Ha körülbelül 20 perc töltés után sem éri el az akkumulátorunk az 5%-os töltöttséget, vagy 5%-os töltöttség felett sem kapcsol be a tabletünk, akkor nagyon valószínű, hogy ki kell cserélnünk az akkumulátort.

Samsung Galaxy Note 8.0 akkumulátor csere lépésről lépésre

Az alábbiakban részletesen ismertetjük, hogyan tudjuk eltávolítani az akkumulátort a Galaxy Note 8.0 tabletünkből.

A cseréhez az alábbiakra lesz szükségünk:

  • Új akkumulátor
  • Csavarhúzó (#00)
  • Műanyag feszítő

A szerelés időigénye: körülbelül 30 perc

Samsung Galaxy Note 8.0 toll eltávolítása

Samsung Galaxy Note 8.0 toll eltávolítása

  • Először is távolítsuk el a tollat a tabletünk jobb alsó sarkából.
  • Amennyiben van micro SD kártya a tabletünkben, azt is feltétlenül vegyük ki. A micro USB foglalatot a bal felső sarokban találjuk oldalt.
Samsung Galaxy Note 8.0 hátlap lepattintása

Samsung Galaxy Note 8.0 hátlap lepattintása

  • Az S-Pen helyén kezdve, egy műanyag, erre a célra gyártott feszítő eszközzel kezdjük el körbe haladva lepattintani a hátlapot. Nagyon fontos, hogy ne használjunk fém eszközt és nagyon vigyázzunk, nehogy megsértsük a hátlapot, vagy a belső alkatrészeket.
  • A rögzítő fülek körülbelül 2cm távolságra vannak egymástól. Fontos, hogy körbe haladva, óvatosan pattintsuk le a hátlapot.
Galaxy Note 8.0 akkumulátor kiszerelése

Galaxy Note 8.0 akkumulátor kiszerelése

  • Az akkumulátort 8 db csavar rögzíti. Ezeket egy megfelelő mértű csavarhúzóval (#00), szintén körbe haladva távolítsuk el. Fontos, hogy ne használjunk olyan csavarhúzót, amellyel tönkretehetjük a csavarokat.
Samsung Galaxy Note 8.0 akkumulátor kiemelése

Samsung Galaxy Note 8.0 akkumulátor kiemelése

  • Ellenőrizzük, hogy biztosan minden csavart eltávolítottunk, amelyek az akkumulátort tartották.
  • A bal oldalánál emeljük ki az akkumulátort.
  • Vigyázzunk, hogy az akkumulátor kábelét ne feszítsük.
Samsung Galaxy Note 8.0 akkumulátor kábel lecsatlakoztatása

Samsung Galaxy Note 8.0 akkumulátor kábel lecsatlakoztatása

  • Óvatosan fogjuk meg és emeljük felfelé a fehér csatlakozót. Nagyon ügyeljünk rá, hogy ne feszítsük és semmiképpen ne a kábelt húzzuk. A műanyag feszítő itt is nagy segítség lehet a csatlakozó alá betolva.

Reméljük a fentiek segítséget nyújtottak a cseréhez! 🙂 Amennyiben bármi kérdés lenne, alul a kommenteknél szívesen válaszolunk.

Ezek is érdekelhetnek: